Vendégház
A Dorottya Vendégházat 2010-ben újították fel.

A Bozsokon található panzió öt szobával, parkolóval, társalgóval, terasszal, kerttel várja a kikapcsolódni vágyókat. Minden szobához tartozik konyha és fürdőszoba is. Mosási és vasalási lehetőség biztosított. A kert hátsó részében található kemencénél süthetnek, főzhetnek a szabadban, fedett helyen vacsorázhatnak. A kemencén túl szalonnasütővel is várjuk kedves vendégeinket. A háztól egy percre található cukrászda és élelmiszerbolt.
Bozsok nyugat-dunántúli település, a falu az osztrák-magyar határ mentén fekszik az Írottkő Naturpark szívében, mely naturpark nevét a Dunántúl legmagasabb pontjáról, az Írottkő-ről kapta.
Az ide látogatót hűs patak csobogása, sötétzöld erdőségek, madárcsicsergéstől hangos erdei utak várják.


Figyelem, igazi túra-paradicsomról beszélünk!
A Kőszegi-hegység az Alpokhoz tartozik. Bizarr kőszobrainak legkülönlegesebb képviselői a Kalaposkő és az Asztalkő. Az itteni szubalpin klíma sajátossága a hűvös nyár, az enyhe tél és a bőséges csapadék.
A hegységben rengeteg bővízű forrás fakad, a magyar oldalon mintegy 50 kis barlang ismert. A túraútvonalak Kőszegtől az ausztriai Semmeringig húzódnak, melyek mintegy 100 km hosszú túralehetőségként összekötik az Alpok és a Pannon térség természeti és kulturális értékeit.

A környék remek lehetőséget kínál a pihenni vágyóknak ugyanúgy, mint azoknak, akik aktívan pihenni, túrázni, kerékpározni vagy éppen lovagolni szeretnének. Lóhátról gyönyörködhet a természetben, vagy kezdőként megbízható oktatásban részesülhet lovasiskolánkban. Sétakocsikázás erdei piknikkel megfűszerezve. Ajánljuk piciknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak 3-80 éves korig.
Spannonia és a környék fürdői a wellness élményről gondoskodnak. Nyáron 10 perc alatt átkerékpározhat Rohoncra, ahol a rohonci tó strandja ígér napozást és felfrissülést.
Burgenland ezen kívül történelmi kalandokat is ígér, hiszen nevét is várairól kapta. Rövid körutazással megtekintheti a környékbeli várakat, kastélyokat.

Kőszeg és környéke látnivalóival pedig önmagában is megér egy misét: egy magyar ékszerdoboz gyönyörű környezetbe csomagolva.
Ha még nem fáradtak volna el, tudunk ajánlani kalandparkot felnőttnek és gyermeknek.
További sportolási lehetőségek a környéken:
- Úszás
- Tenisz
- Horgászat.
Nem messze innen Ausztria sípályái várják télen a síelés szerelmeseit.
Vendégházunk család és gyermekbarát. Úgy alakítottuk ki, hogy vendégeink otthonosan érezzék magukat. Elvonulhatnak pihenni, vagy találkozhatnak a többi vendéggel a társalgóban.
A kert lehetőséget nyújt a pihenésre, olvasásra, napozásra.
Kellemes pihenést, tartalmas programokat, igazi feltöltődést kívánunk!
